Elátkozott nemzedék

Valamikor egy messzi tájon,

Ahol még a gonosz vágtázott,

Gyenge szívekben Félelem élt,

S a Reményt már rég elvesztették.

Hol a Szeretet feledve volt,

Ott a kegyelem sem lovagolt.

Embereknek száza bujdosott,

Sírás szinte mindennapos volt.

Hiába várták az emberek,

Hogy ennek egyszer vége lesz.

A sötétet a Fény váltja fel,

A Szenvedést pedig a Szeretet.

Hogy az Éjszaka egyszer véget ér,

S a Nap beragyogja a szíveket.

Soha ne kelljen Rettegésben,

Hanem Irgalomban élnie.

2005,02,24,