Nehéz megpróbáltatás

Nem kellet sokáig gondolkodnom. Kurama azt mondta, várjam meg itt, és közben megállás nélkül fussak. Nem értettem, mit akar ezzel, de nem is nagyon foglalkoztam vele. Bólintottam, és elkezdtem futni. Órákig tartott. Féltem, hogy le fogok állni, de nem hagytam magam. Késő estig futottam, de a fiú nem jött vissza. Éjfél körül járt már az idő, mikor megpillantottam Kurama-t.

- Állj! – kiáltott, majd a földre zuhantam – Elintéztem neked. Beszerveztelek abba a csapatba, ahol Wakabayashi is kezdte.

- Hogy mi? – lepődtem meg – Abba, ahol Tsubasa és Hyuega is játszott?
- Igen, abba!

- De mégis hogyan?

- Az maradjon az én titkom!

„Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy Xellos is egy jó barátja. Vagy inkább egy közeli rokona.”

- Holnap reggel 8-kor lesz az edzés. Azt ajánlom, készülj fel, mert nem lesz könnyű!

- Ne aggódj! Nem lesz semmi baj!

- Ajánlom is. Elképzelésed sincs arról, mennyit győzködtem az edzőt, mire úgy döntött bevesz téged a csapatba!

- Nem kell izgulnod! – mondtam, majd elindultam hazafelé.

Otthon végig gondoltam, milyen nehéz lesz eljutni odáig, hogy csak Wakabayashi közelében legyek. De ennek ellenében meg sem fordult a fejemben a feladás szó. Mert, ha Kurama szerint csak ez az egy megoldás van, akkor mindent meg kell tennem, hogy sikerüljön!

„De vajon mit fognak szólni a többiek, hogy egy ilyen lány lesz az új társuk? Egy olyan, aki soha életében nem focizott?”

Másnap reggel fél 8-kor elindultam a Nankatsu pályájára. Izgatott voltam, és ideges. Féltem, hogy valamit nagyon elrontok, vagy, hogy utálni fognak.

Aztán végül megérkeztem. Az edzőúr már várt rám. Odakísért a csapathoz:

- Fiúk! – mondta – Ő lesz az új csapat társatok, Osora Corina.

- Micsoda? – lepődtek meg – De hisz ő lány! Nem tartozhat hozzánk!

- Igazán sajnálom – mondta az edző -, de ő már közétek tartozik!

„Ahogy gondoltam! Ezek a kis utcagyerekek nem örülnek túlzottan nekem. De én majd megmutatom!”

- Ne ácsorogjatok itt! – szólt ismét Oyama edző – Irány edzeni!

Igazán fárasztó volt az edzés, de nem állhattam meg! Annyit futottam, mint még életemben soha, és az a rengeteg fekvőtámasz, meg felülés stb. Hát borzalmas volt! Aztán jött egy kis pihenés. Egy srác odajött hozzám:

- Szia! – mondta – Én Misaki vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek! Corina vagy, igaz?

- Igen! Én is örülök!

- Mond csak!

- Igen?

- Milyen célból jöttél ide?

- Ezt hogy érted?

- Lány vagy. Miért nem játszol lány csapatban?

- Le akarok győzni valakit. Valakit, akit lányok között nem tudok.

- Oh. Talán egy régi barátod?

- Úgy is mondhatjuk.

A fiú bólintott, majd így szólt:

- Én segítek neked!

- Ha?

- Nagyon jó lehet a srác. Majd tartunk külön edzéseket.

- Rendben.

Aztán visszamentünk edzeni. Most azonban már játszottunk is. Én csatár voltam, de nem a legjobb. Nagyon nehéz volt, mert a többiek utáltak, és nem passzoltak nekem.

 Hazafelé menet ismerős szellemi energiát éreztem.

„Ő az” – gondoltam – „Hiei! De vajon mit akar itt?”