Boldog pillanatok

Lina és Kenn igen boldogok lettek, hogy együtt maradhatnak, és ami Hiei-t illeti, ő is kibékült a szörnnyel.

- Corina! – mondta Renée barátja.

- Igen, tessék? – éreztem, hogy Genzo-ról van szó, és nem tévedtem.

- Meg tetted, amit kértem. És, hogy még csak véletlenül se hidd azt, hogy hazudtam, ha akarod, visszahozom neked Wakabayashi-t.

- Tényleg? Az igazán jó lenne!

- Hát rendben.

A fiú lehunyta a szemét, és elment. Alig bírtam kivárni, hogy Wakabayashi egyszer csak megjelenjen, és újra együtt lehessünk. De sajnos megfeledkeztem egy fontos dologról, Xellos-ról. Ez bizony nagy hiba volt. Hiszen, ha vissza is jön Wakabayashi, mi lenne a szörnnyel? Elvégre, akkor választani kell! Csak hát, ez nem jutott akkor eszembe. Túlságosan is boldog voltam.

Hiei egyszer csak előlépett égy ház mögül, és azt mondta:

- 10 másodperc. – majd elment.

Nem értettem, miről beszél, de hamar megtudhattam. Genzo Wakabayashi jelent meg előtte. Pont úgy nézett rám, mint 2 évvel az előtt. A boldogságtól nem tudtam gondolkodni, és teljesen leblokkoltam.

- Szia, Corina! – mondta Wakabayashi – Rég láttalak!

- Én nem hittem volna, hogy újra találkozunk. – mondtam akadozva, és odafutottam hozzá. A hihetetlen pillanat örökre bennem maradt. Az, az arc, amit akkor láthattam, egy új világot nyitott bennem. Boldog voltam, de szomorú is. Lejátszódtak bennem a pillanatok, amiket együtt tölthettünk el. A találkozásunk, a repülőút, az első csók, az első levél, amit küldött, a nagy mérkőzésük japánban, az utána lévő könnyes búcsú, Németországban a Grünwald-Rotburg meccs, az utolsó barátságos mérkőzésük, és az a pillanat, amikor utoljára láthattam őt, és mikor már halott volt. De a könnycseppek, nem csak a szomorú, hanem a szép pillanatok miatt is kifolyt. És az összes közül az akkori volt a legjobb. Az a perc, amíg nem volt semmi gond. Amíg egy rossz dolog sem történhetett. Az volt a legszebb.