Az életmentő

Folytattuk hosszú utunkat Kenn felé, hogy végre leszámoljunk vele. Csak hát nem tudtunk valami gyorsa haladni, mivel a mi drága Lina barátnőnk minden étteremnél megállt. Kész csoda, hogy maradt egyeltalán valami kis pénze. Majdnem szétrobbantunk, mire sikerült végre leállítani a kajálással. Persze Xellos nem sürgette a dolgot. „Talán nem is akar segíteni nekünk, csak meghátráltat a célunk elérésében. Habár nekem teljesen mindegy, mivel Hiei-nek kell csak, hogy eltűnjön ez a személy. Ráadásul azt még most sem tudjuk, hogy egyeltalán miért kell nekünk eltenni őt láb alól. Lehet, hogy sosem tudjuk meg. Különös, hogy Renée ennyire bízik benne. Nem vall rá. És Lina? Talán ő is tud valamit, amit én nem. Elvégre ő a banditák gyilkosa. A félelmetes Verselő Lina.”

- Nahát! – mondta a boszorkány – Te aztán elég rendesen elgondolkodtál! Mintha csak testben lennél itt, és a lelked valahol távol járna. Így van, Corina?

- Mi? – tértem magamhoz – Talán igen.

- Aha. És mégis mire gondoltál? Várj! Kitalálom! Wakabayashi. Azon jár az eszed, hogy mihez kezdtek, majd ha visszajön. Igaz?

- Hát, nem egészen. – csodálkoztam – Azon járt az eszem, hogy miért kellünk pont mi Hiei-nek.

- Ezen teljesen felesleges gondolkodni. Úgyse mondja el soha, és mi sem jövünk rá. Ha csak…

- Ha csak Renée-nek el nem mondja!

- Pontosan.

Talán Renée meghallotta, miről beszélünk, mert hideg tekintettel nézett ránk, de arcán látszottak a szerelmes érzések.

Hirtelen megállt az idő. Különös dolog volt készülőben. A levegő megtelt félelemmel, és erős szél fújt. Xellos felénk fordult, majd megállt. Renée is érzett valamit, pont, mint Lina és én. Valami nagyon veszélyes közeledett, de tudtuk, hogy ez nem lehet Kenn. Talán abból merítettük ezt az elmét, hogy a mi szörny barátunk már szólt volna. Hatalmas erők foszlottak szét a levegőben, ami jóval nagyobb volt, mint Hiei-é. Azonban nem láttunk sehol senkit. Gondoltuk, fél Xellos-tól, és azért nem mutatja magát, de ez nem így volt. A fickó hirtelen megjelent, és Xellos is eltűnt. A fiú tekintetéből ki lehetett olvasni, hogy jobb, ha nem kezdünk ki vele. A hatalmas szellemi erővel rendelkező fiatalember körül nézett, és így szólt:

- Hol van az az alávaló Xellos? 

- Elment. – mondtuk

- Akkor helyette megöllek titeket.

Verselő Lina egy nagyon erős varázslatot vetett be ellene:

- Álom zárja le a szemem, álmok ura szárnyalj velem! Dermesztő fagy tüzes átok, a gonoszságra rátalálok! Rögös úton jár a lélek, a bosszúért visszatérek! Isteneknek teste roppan, az erőtől mi bennem van! VÉGZET VILLÁMAI! ! ! !

Azonban a fiú tett egy „REIGAN! ! ! ” felkiáltást, és átlőtt a Végzet villámain. Ezen nagyon meglepődtünk, hiszen lehetetlen, hogy valaki megállítson egy ilyen támadást. Én sajnos elveszítettem a Varázs medálom, így nem nagyon lehettem segítségükre, csak ha sikerül használnom a szellemi erőmet.

- Akkor most én jövök! – kiáltott Renée – Varázs medál, átváltozás!

Renée-nek sikerült félig szürke farkassá, félig pedig emberré változnia. Elővarázsolta az ostorát, és rátámadt a titokzatos személyre. A fiú azonban megállította, és egy nagy ütéssel harcképtelenné tette a modellt. Lina megidézett egy Deley gömböt, de ő is földre került. Már csak én maradtam. Minden erőmmel koncentráltam, és végül sikerült előidéznem azt az íjat, melyet Hiei-től kaptam. A titokzatos lényre céloztam, majd lőttem. A hatalmas erejű nyílvessző eltalálta őt a vállán, de nem gyengítette le. Hideg tekintete az arcomba meredt, majd nevetni kezdett.

- Há! – kacagott – Csak nem ezzel a gyenge nyílvesszővel akartál megsebezni engem? Engem, Urameshi Yusuke-t? Szánalmas vagy!

- Te meg beképzelt! – mondtam dühösen – Különben is, mit akarsz te az Ördögi Xellos mestertől?

- Meg akarom őt ölni. Pont, mint minden lény, aki ismeri. Legyen az a személy sárkány, szörny, démon, vagy ember.

Yusuke nagyon el volt foglalva önmagával, ezért úgy gondoltam, ha eltalálom a sebét, talán nagyobb sebet ejthetnék rajta. Renée és Lina ájultan feküdtek a földön. Nem hibázhattam. Bemértem a seb helyzetét, és lőttem. A fiú azonban nagyon gyors volt, és sajnálatra észrevette, hogy mire készülök. Mire az a hatalmas sebességű nyílvessző oda ért, Yusuke már a hátam mögött volt, és hátba támadt. Karját a nyakamra tette, és fojtogatni kezdett.

- Látod? – kérdezte – Én mondtam, hogy gyenge vagy.

- Héj! – szólította meg egy ismerős hang – Urameshi Yusuke! Engem akarsz megölni, nem? Hát itt vagyok! De őt hagyd békén!

- Xellos? – kérdeztem.

- Áh – szólalt meg Yusuke – Megvéded ezt a halandót? Hová süllyedsz még, Ördögi Xellos mester?

- Minek ontsunk vért feleslegesen? – beszélt a szörny – Engedd el! ! !

- Hát rendben! De most készülj a halálra, szörnyecském!

A fura fickó elengedett. Én a földre zuhantam. A két fiú irtózatos sebességgel esett egymásnak.

„Vajon mi lesz a vége ennek a hatalmas küzdelemnek?”