Messze a céltól

Lassacskán hazaértem. Fáradtnak éreztem magam, és nem volt étvágyam. Evés helyett inkább letusoltam, és lefeküdtem aludni. Azonban ez nem is ment olyan könnyen. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy van egy olyan erőm is, amiről fogalmam sem volt. Persze az a különös ígéret is aggasztott, amit Hiei tett. És igen, arra gondolok. „Mi oka lenne visszahozni őt?” – gondoltam – „És egyeltalán visszatudja? Vagy csak azért mondta, hogy még csak véletlenül se lógjak meg a munka elől? És egyeltalán ki az a Kenn? Jó, szörny azt tudom. De hogy néz ki? Jaj, Istenem! Remélem Linát és Renée-t jobban, felkészítette ez a Hiei nevű fickó.” Aztán végül elaludtam.

Másnap reggel fél 7-kor megszólalt az ébresztő órám. Gondolkodtam egy kicsit, hogy nem álom volt-e csak az egésze, de rájöttem, hogy nem. Elmentem a 10. utcába, ahol a 3-mas és a 7-es épület találkozott. Renée és Lina már ott vártak.

- Azt hittem már sosem érsz ide! – üdvözölt a régi jó barátnőm, Lina kisasszony.

- Ugyan már! – kacagott Renée – Corina mindig mindenhonnan elkésik.

- Kössz szépen! – mondtam ásítozva.

- Nos! – szólt Renée – Merre induljunk? Van valakinek valami elképzelése? Csak, mert nekem az a Hiei nevű srác semmit nem mondott el.

 - Hát nekem sem! – csodálkozott Lina – na de mindegy! Induljunk el valamerre, aztán majd csak megtaláljuk azt a Kenn-t.

- Oké! – egyeztem bele – Irány előre! ! !

El is kezdtük utunkat az ismeretlenbe. Egy idő után körülöttünk csak a füves pusztaság volt. Éhesek voltunk, és fáradtak. Sehol a környékünkben nem volt egyetlen város sem. Csak gyalogoltunk tovább a végtelen szárazságban.

- Talán – kezdtem el nyafogni -, jobb lett volna, ha el sem indulunk.

- Talán igazad van. – válaszolt a modell – De most már úgy is mind egy.

- Kaja, kaja, kaja! – mondta Lina – Most már bármit megennék!

- Igen. – helyeseltem – Főleg, ha előtte lezuhanyozhatok.

- Hagyjátok már abba a nyafogást! – szólt ránk a harmadik lány – Inkább nézzetek oda!

Renée előre felé mutatott, ahol egy kis falucska volt.   

- Roham! ! ! – üvöltött Lina, és már szaladtunk is a településre. Volt nálunk pénz, elég sok, így hát kivettünk egy szobát az éjjelre. Először lezuhanyoztunk, majd elmentünk vacsorázni. Lina aztán tényleg rengeteget tud enni! Hihetetlen mennyi csirkét bevágott. Mire Renée és én befejeztük az elő ételt, a boszorkány barátnőnk már a negyedik desszertjét ette.

Aztán befejeződött a vacsorázás.

- Még szerencse, hogy ez a vacsora ingyenes volt. – mondtam Linára nézve célozgató szemekkel.

- Igaza van. Ha így folytatod az evészetet, mire megtaláljuk azt a Kenn-t, úgy elhízol, hogy semmi hasznodat nem fogjuk majd venni!

- Na de Renée! – Kiabált rá mérgesen a boszorkány.

Késő volt már. A társaim hamar lefeküdtek. Én kimentem a teraszra és néztem azt a rengeteg csillagot az égen. Gyönyörű volt. Aztán egyszer csak megjelent Renée.

- Csodálatos, igaz? – kérdezte.

- Az. – feleltem. – Fárasztó nap volt.

- Igen. És ez még csak az első.

- Aha. Azt hittem veszélyesebb lesz. Mármint, Hiei szavaiból azt lehetett kivenni, hogy nem lesz barátságos az utazásunk.

- Igen, én is így gondoltam. Mondjuk, minél közelebb leszünk ahozz a Kenn nevű, mit tudom én mihez, annál több veszély leselkedik majd ránk.

- Honnan tudod?

- Nekem ezt mondta az a furcsa fiú.

- Értem. Nekem nem mondott semmit, csak a kezembe adott egy rég íjat, ami aztán távozása után eltűnt.

- Corina! Most te vagy a vezetőnk. Hiei azt mondta, hogy ha használod a szellemi erődet, elő tűnik majd az a cucc.

- Hát ez remek! Neked elmondta, nekem meg nem. Eléggé különös egy figura.

- Az már egyszer biztos. De most inkább aludjunk. Ki tudja mi lesz holnap. Lehet, már most megjelenik az a Kenn.

- Igazad van! Akkor jó éjszakát!

Ezzel lefeküdtünk, és hamar elaludtunk. Elvégre ki tudhatja, mi vár ránk a következő napon?