Szellemi erővel

- 10. utca 5. épület. – mormoltam – Vajon hol lehet? Egyszerűen nem találom. Hát ez hihetetlen! Itt a hármas, vele szemben pedig a 4-es. A hármas mellett, viszont nem az 5-ös, hanem a 7-es épület található. Ez felettébb különös! Hiszen még csak rés sincs a két ház között. Különben is, ez az utca olyan félelmetes. Hideg és sötét. Vajon hol találhatom meg azt az ismeretlen levélírót?

- Itt van! – szólalt meg egy hang.

Ha jól éreztem pontosan onnan jött, ahol a 3-mas, és a 7-es épület találkozott.

- Ki van ott? – rémültem meg – Miért hívtál ide? Ki vagy te?

De nem felelt. Egyszer csak a két épület kettévált. Egy szűk kis ajtó ezzel a felirattal mutatta, merre menjek:

„Lépj be idegen! Ha nem így teszel, elragad téged a mély!”

Így hát beléptem. A hely pont olyan volt, mint amilyent álmomban láttam. Nagyon hideg volt odabent. A sötétben semmi nem látszott. Vártam, hogy felvillanjon az a kék szem, de nem volt ott. Az a hang, amit kinn is hallottam ismét megszólított:

- Hát eljöttél.

- Igen. – feleltem – miért hívtál ide? És ki vagy te?

- Ne haladjunk ilyen gyorsan. Először is, szeretném, ha válaszolnál nekem egy kérdésemre.

- Jó.

- Szóval. Szeretnéd újra látni Genzo Wakabayashi-t?

- Ez csak természetes. De felesleges kérdés volt. Ez lehetetlen.

- Ne hogy azt hidd!

- Mit mondasz?

- Az én nevem Hiei. – lépet ki a sötétből. Alacsony fiú volt, tekintete azonban elárulta, hogy nagyon veszélyes. A haja fekete, szeme pedig piros volt, és gonosz erők áradtak belőle. Homlokára egy fehér kendő volt kötve, és a ruhája színe megegyezett a hajáéval. – azért hívtalak ide, hogy egy veszélyes küldetést bízzak rád.

- Rám? ? – lepődtem meg – Miért bíznál bármit is rám? És mi okom lenne megtenni?

- Azért, mert olyan jutalmat kapnál érte, amit máskor soha meg nem kapnál. Másrészről meg nincs más választásod.

- Még is miről van szó? És miért pont én kellek?

- Azért, mert bár te ezt még nem vetted észre, hatalmas szellemi erővel rendelkezel.

- Szellemi erő? Az meg mi?

- Hol élsz te? ! Na jó, elmondom.

- Figyelek.

- Rendben. Egyes emberek beleszületnek egy olyan dologba, ami az egész életét megváltoztatja.

- Ezt kifejtenéd?

- Hát persze. Ez a különleges erő felhatalmaz arra, hogy lásd a szörnyeket, és egy kis koncentrációval megsemmisítsd őket.

- Értem. De van egy kérdésem ezzel kapcsolatban.

- Mond csak!

- Én rendelkezem egy különleges erővel, de ez nem az, amiről te beszélsz.

- Nem? Mégis milyen erőről van szó?

- Tessék. – adtam a kezébe a varázs medálomat.

- Ez meg mi?

- Az én szimbólumom a ritka kék madár. Ennek a medálnak a segítségével pedig átváltozhatom úgy, hogy félig ember, félig pedig az imént említett állat legyek. Az én fegyverem a varázs íj…

- Íj? – vágott a szavamba – Tudsz vele lőni?

- Még szép!

- Akkor rendben. Ennek a medálos erőnek semmi köze ahhoz, amiről én beszéltem, de segítségedre lehet.

- Értem, de még mindig nem mondtad el, milyen küldetésről van szó.

- Óh, igen el is felejtettem. A feladatod az, hogy elpusztíts egy, Kenn nevű szörnyet.

- Csak így egyedül? És mégis hol találok rá?

- Ez miatt ne aggódj! A két barátnőd, Lina és Renée el fognak téged kísérni.

- Lina és Renée? Velük is beszéltél?

- Igen. Lina boszorkány, Renée pedig erős harcos.

- Renée nem beszélt a medálról?

- De, lehet. Azt mondta valami Vadmacs.

- Értem.

- Holnap reggel 7-kor itt találkoztok, és elindultok megkeresni Kenn-t. Én nem bánom, ha bárki veletek tart. Ja! És ha sikerül, hálából visszahozom neked Wakabayashi-t.

- Mi?

Ezzel a fiú eltűnt. Én kimentem az ajtón, mely távozásom után eltűnt. Különös volt, mert Renée mikor kinyitottam a levelet pont úgy tett, mintha nem tudna semmiről…

Aztán Hiei hirtelen megint megjelent.

- Ezt el is felejtettem, pedig nagy szükséged lesz rá. – mondta, és kezembe adott egy régi íjat nyílvesszőkkel.