Valahol tőle távol

Kimentem a stadion elé, hogy ott várjam meg a Rómeómat, a Japán csillagot, a baseball sapkás kapust, Wakabayashi Genzo-t. Azonban borzalmas, és félelmetes dolog történt… Én elbújtam egy fa mögé, de mindent láttam. Wakabayashi és Schneider valamin nagyon összevesztek, és verekedni kezdtek. Körülöttük minden csupa vér volt, és én moccanni sem bírtam az ijedtségtől. Sorra osztották egymásnak a pofonokat. A két régi jó barát nem bírta abbahagyni a vérontást, és úgy tűnt, ebben a harcban Genzo marad alul. Sapkáját a szél egyenesen a lábam elé fújta. Felvettem onnan, és magamhoz öleltem. A fekete hajú srác már a földön feküdt, de a Német unokabátyám még ott sem hagyta békén. Nem bírtam tovább nézni. Visszarohantam a stadionba. A régi Nankatsu tagjai még az öltözőben voltak. Mikor odaértem berontottam hozzájuk. Matsuyama lépett oda hozzám.

- Mi a baj? – kérdezte rémülten.

- Schneider és Wakabayashi! Segítsetek, kérlek! – nem nagyon tudtam beszélni, de megértették, és Wakabayashi segítségére siettek. Mikor oda értünk Hyuega felemelte Schneider-t, majd ezt kiabálta:

- Mit képzelsz te magadban? ! Meg akarod ölni? ! Nem vagy te normális!

Én a földön fekvő barátomhoz rohantam. Matsuyama is lehajolt hozzá. Schneider elrohant, Tsubasa pedig megnézte Genzo pulzusát. Mikor felemelte a fejé, már könnyesek voltak a szemei. Megrázta fejét, és így szólt:

- Sajnálom, hogy ezt kell, mondjam, de… Szóval… Már nem él…

Szavainál úgy éreztem, mintha már nem lenne értelme az életemnek. Forró könnyeimet lávának éreztem, mely az arcomat szénné égeti. Visszagondoltam a szép pillanatokra, amiket együtt éltünk át. Nem értettem, és még mindig nem értem, mire volt ez jó Schneider-nek.

Másnap bementem a kávézóba, de az a sapka, ami azon a mérkőzésen volt rajta, ami után örökre elvesztettem, még mindig a kezemben volt.

- Te most tulajdon képen hol vagy? – kérdezte Kicki, mire én csak ezt feleltem:

- Valahol tőle távol!

VÉGE